A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) megerősíti a Magyar Nemzet értesülést, miszerint teljes vezérkarával tüntetni megy Srasbourgba az Európa Parlament elé Bokros Lajos mandátumtolvajlása miatt. Ugyanakkor az időjárás előrejelzések szerint a jövő héten ez nem lesz lehetséges, így az akciót későbbre halasztják.

ep tünti.jpg
(Tüntetés az Európai Parlament Strasbourgi épülete előtt)

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség úgy véli figyelmeztetnie kell az európai parlamenti képviselőket, hogy aki mandátumot lop, az mást is lophat. Bokros Lajos ugyanis írásban vállalta, hogy amennyiben a Közösség tagjai visszahívják, úgy visszaadja a mandátumát. A visszahívás több mint egy évvel ezelőtt megtörtént, Bokros Lajos pedig azóta bujkál a Közösség tagjai elől, megkereséseikre nem reagál. A JESZ szerint méltatlan az intézményhez, hogy tagjai között olyan emberek lehessenek, akik írásbeli és szóbeli ígéretekkel pénzt és munkát csalnak ki egy Közösségből, majd a sikert követően úgy eltűnnek, mintha soha nem jártak volna arra. A joggal lehet élni és visszaélni. Bokros Lajos nyilvánvalóan visszaél a szabad mandátum elvével. A JESZ tagjai időközben azt is megtudták, hogy Bokros Lajos akkor is hazudott Nekik, amikor azt állította soha nem volt tagja a Magyar Szocialista Pártnak. Az MSZP hivatalos formában tájékoztatta a Közösséget, hogy Bokros Lajost azért kellett törölniük tagjaik sorából, mert ott is kifizetetlen számlákat hagyott maga mögött, jelesül nem fizette az általa vállalt csekély összegű tagdíjat. A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség tagjai úgy látják az európa parlamenti képviselőknek is nyilvánvaló érdekük, hogy csak szavahihető, hiteles emberek ülhessenek soraikban. A JESZ vezérkarát most csak az időjárás akadályozza meg, hogy a jövő héten megtartsa strasbourgi akcióját, ugyanakkor a már meglévő területfoglalási engedélyt későbbi dátumra módosítják, a soron következő EP ülés hetére. A tüntetés nem marad el, csak egy kicsit csúszik, mert a hazugság és a csalás nem maradhat büntetlen még akkor se, ha valaki Strasbourgban bujkál.

 

Budapest, 2012-02-06

A bejegyzés trackback címe:

https://antibokros.blog.hu/api/trackback/id/tr924806052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.