Bajkó-Sokoray István, a JESZ U21 alelnöke az Echo TV "Napi Aktuális" című műsorának volt vendége. (2013.10.24.)

Az Echo TV "Napi Aktuális" című műsorának Bajkó-Sokoray István, a JESZ U21 alelnöke volt a vendége. (2013.07.03.)

Modern Magyarország Mozgalom párt (MoMa) néven új párt alapítását jelentette be Bokros Lajos, a Horn-kormány pénzügyminisztere, európai parlamenti képviselő vasárnap Budapesten.

A pártot vasárnap hozták létre az alapító okirat megalkotásával, a párt elnöke Bokros Lajos, alelnöke Pusztai Erzsébet volt MDF-es országgyűlési képviselő. Az igazgatóság tagja Cselényi László, a Duna Televízió korábbi elnöke, Pálfy G. István újságíró és Kajdi József jogász.

A párt megalakulásáról tartott sajtótájékoztatón kiosztott dokumentum szerint a párt az egyén, a piac, a magán- és szellemi tulajdon szabadságát akarja képviselni amellett, hogy hisznek a szabad piac, a kereskedelem és a vállalkozás jólétteremtő erejében.

Bokros Lajos beszédében hangsúlyozta: 2014-ben arról kell dönteni, hogy a klasszikus, európai fejlődést, vagy a tekintélyelvű rendszert választják-e az emberek. Szerinte utóbbi esetben mindenféle felzárkózásnak "búcsút mondhatunk", nemzetközi elszigetelődés, társadalmi bomlás lesz az eredmény.
A párt alapelvei közé tartozik a nemzeti összefogás, szolidaritás, az európai érdekrend maradéktalan képviselete, a demokrácia igenlése, az emberi jogok védelme, a szabad piac, az egyén szabadságának, méltóságának, megbecsülésének képviselete - mondta az elnök.

Közölte továbbá: Szent István-i hagyományok alapján magyarként tekintenek arra, aki annak vallja magát, elfogadják és tisztelik a kettős, vagy többes önazonosságot, és a magyar nemzet része mindenki, aki bármit tesz az ország gazdasági, kulturális és erkölcsi felemelkedéséért.
Bokros Lajos azt is elmondta, elutasítja, hogy választásokat csak hazugságokkal, a rövidtávú politikai érdekek figyelembevételével, populista szólamokkal lehet megnyerni, ezért a MoMa az őszinte politizálás híve.

Az MTI kérdésére válaszolva azt mondta: a demokratikus ellenzéknek össze kell fognia ahhoz, hogy leváltsák az Orbán-kormányt, ezért aki az összefogás ellen tesz, "nagy történelmi felelősséget vesz magára".

Pusztai Erzsébet alelnök futballból vett hasonlattal élve azt mondta: többféleképpen lehet játszani a labdajátékot: a grundon, ahol aki erősebb, leváltja a bírót és a partjelzőt, kioszt néhány sárga és piros lapot, bokarúgást az ellenfélnek.

Akit így győznek le, tele van félelemmel, megalázottsággal, haraggal. De kérdés, hogy érezhet-e valódi büszkeséget az, aki ilyen meccsen nyer? - tette hozzá
Martin Callanan, az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportjának elnöke azt mondta, hogy ha minden országnak lenne egy Bokros Lajosa, akkor az euró ma sokkal jobb állapotban lenne. Hangsúlyozta: szükség van olyan politikusokra az unióban, akik értik a gazdaságot, mert a térséget versenyképesebbé, nyitottabbá, szabadabbá kell tenni.

A sajtótájékoztató helyszíne, az egyik budapesti szálloda épülete előtt néhány demonstráló egy transzparenst tartott, amelyen egyebek mellett az állt: "Elég volt!", "Bokros átvert mindenkit!", "Kommunistából konzervatív?".

JESZ: Bokrosnak nincs helye a magyar közéletben

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) szerint Bokros Lajosnak nincs helye a magyar közéletben. Most megalakult pártjának egyetlen küldetése van: Bajnai hátán belovagolni a parlamentbe, ennek érdekében pedig konzervatív jelmezbe bújt a volt szocialista pénzügyminiszter.

A Bokros Lajost jól ismerők szerint már önmagában mulatságos mutatvány elhitetni, hogy a volt MSZMP-s képviselő egyszeriben jobboldali lett és konzervatív. E parádé egyetlen célja, hogy a Fidesz-ből kiábránduló jobboldali szavazókat betereljék a Bajnai Gordon által gründolt ellenzéki tömörülésbe.

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ), az MDF jogutódjaként arra figyelmeztet mindenkit, hogy Bokros Lajos a hazugságok nagymestere. Annak idején elhitette az MDF-esekkel, hogy soha nem volt MSZP-tag, hogy képviselői mandátumát csak a közösség érdekében használja majd és visszaadja azt, amennyiben visszahívják. Azóta kiderült, hogy MSZP tag volt, amikor pedig visszahívták, természetesen nem adta vissza jelölőszervezetének mandátumát. Bokros Lajosnak ugyanakkor a múltjában is sok a fehér folt, hiszen máig nem tudni, hogyan írta meg doktori munkáját a Panamai Állami Egyetemen tanultak alapján, miután kiderült, hogy soha nem volt a Panamai Állami Egyetem hallgatója. A JESZ szerint éppen a Bokros Lajosok által megtestesített politika az, amiért ma a magyar választópolgárok nem hisznek a politikusoknak. Ezt bizonyítja, hogy a felmérések szerint rekord méretű azok száma, akik nem kívánnak szavazni a következő választásokon. A JESZ szerint az embereknek elegük van a múlt politikai nemzedékéből és azokból a képviselőkből, akik a politika szót a lopások és hazugságok szinonimájává tették. Bokros új pártjának egyetlen célja van: beállni Bajnai Gordon mellé és valahogy kialkudni egy képviselői mandátumot, amiből ismét munka nélkül lehet közpénzből élni.

A JESZ konzervatív pártként álságosnak tartja, hogy Bokros Lajos konzervatív köntöst húz ahhoz, hogy Bajnai Gordon egyáltalán szóba álljon vele. A JESZ meggyőződése, hogy mindössze egy újabb Bokros féle köpönyegforgatásnak vagyunk szemtanúi. A jobboldali pártok és az állampolgárok közös felelőssége az, hogy megvédjük a nemzeti oldalt az élősködő, hazáját külföldön folyamatosan lejárató Bokros Lajosoktól.

Bajkó-Sokoray István, alelnök (JESZ U21) 

Bokros Lajos 2009-ben az MDF listájának éléről jutott az Európai Parlamentbe (EP), 2010-ben pedig a párt miniszterelnök-jelöltje volt, az MDF két évtized után azonban a választáson kiesett a parlamentből. Jogutódja, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség arra hivatkozva, hogy Bokros Lajos minden kapcsolatot megszakított a párttal és annak politikáját nem képviseli, felszólította a politikust, adja vissza EP-mandátumát, de Bokros Lajos erre nem volt hajlandó.

Bokros Lajos 2011-től a Szabadság és Reform Intézet kuratóriumának vezetője. Az intézet céljai között szerepel a konzervatív-szabadelvű értékek hiteles képviselete, a szabadságjogok, az alkotmányosság, és a demokrácia erősítése, a vállalkozási szabadság és a szabályozott, de szabad piacgazdaság védelme, valamint az állam átfogó reformja. 

(MTI, gondola.hu)

"Lezárják az ATV bejáratát a JESZ U21 aktivistái"

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség ifjúsági tagozatának aktivistái figyelemfelhívás céljából 15:00 után lezárják az ATV székházának bejáratát.

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség U21 ifjúsági tagozat (JESZ U21) aktivistái figyelemfelhívó cėlzattal 15:00 után lezárják az ATV székházának bejáratát egy flashmob keretében. A tiltakozók arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az ATV folyamatosan teret enged a hazudozó és erkölcstelen Bokros Lajosnak, aki ellopta a párt EP-mandátumát.

A JESZ U21 ifjúsági tagozat döbbenetesnek tartja, hogy az elmúlt időszakban Bokros Lajos számos hazugsága, átverése látott napvilágot, az ATV még mindig folyamatosan vendégül látja a mandátumtolvajok királyát. Ezért az aktivisták figyelemfelkeltő célzattal úgy zárják le egy órára az ATV Székházának bejáratát, hogy egy flashmob keretében odaláncolják magukat ahhoz.

A JESZ U21 szerint, aki nyilvánosságot ad Bokros Lajosnak, az a hazudozást és az erkölcstelenséget legalizálja, a lopással szembehelyezkedő társadalom erejét gyengíti el. Az U21 hasonló célzattal további megmozdulásokat tervez. 

Budapest, 2013.01.31. 

Bajkó-Sokoray István
JESZ U21, alelnök

 

Mikulas_Bokros_blog.jpg

November 23-án, pénteken délelőtt a JESZ aktivistái lakókocsival, sátorral költöztek Bokros „Mandátumtolvaj” Lajos háza elé. Az a szándékuk, hogy addig maradnak ott, míg az EP képviselő nem áll szóba velük!

A mostani demonstrációval, illetve Bokros pártalapítási szándékával kapcsolatban Kovács Zoltán, a JESZ U21 elnöke (illetve mandátum-visszaszerzési biztos), nyilatkozott az Echo TV „Napi Aktuális” című műsorában.

Bokros semmit sem csinál az EP-ben. Kattints ide az elemzéséért, innen kiderül minden. Képes volt 2 év alatt 6 db felszólalást kicsikarni magából. Ezzel tökutolsó! Mindeközben 10.000 eurót keres! Ez Bokros IGAZI ARCA!
felszólalások_bl.bmp

"A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) U21 ifjúsági tagozatának demonstrálói úgy értékelik, hogy az ellentüntetés azért maradt el, mert Bokros Lajos képtelen volt maga mellett összeverbuválni néhány szimpatizánst, ami nem csoda. Válaszolni kellene ugyanis olyan kérdésekre, hogy valóban egy orosz oligarcha finanszírozta-e Bokros Lajos kampányát és vajon összefüggés van-e az expénzügyminiszter eltűnése és a hátrahagyott több száz milliós kampány adósság között."

52698_420271708026006_408333694_o.jpg

JESZ U21 Ifjúsági tagozat:

Bokros Lajosnak vissza kell adnia azt a mandátumot, amit ellopott a JESZ-től. Becsapta a választókat, hiszen gyakorlatilag nem csinál semmit (egy legfrissebb felmérés szerint) az EP-ben. A JESZ fiataljai ma tiltakozásukat kifejezve hangos ébresztőt tartottak Bokros háza előtt. Úgy döntöttek, hogy az estét is itt töltik sátrakban, hiszen elegük van Bokros erkölcstelen és hazugságokkal teli viselkedéséből. Minden nap emlékeztetni fogjuk Bokrost aláírásával tett vállalására!

Kép: A JESZ U21 fiatalja kipróbálta a sátrat. Jelenleg 6 fok van, a tüntetés 10 órája zajlik.

Forrás: http://www.facebook.com/jeszu21

süti beállítások módosítása